Beszélgetések

Bokros Gábor, az Exclusive Group tulajdonosa

Az ember nem minden nap készít interjút a saját testvérével.
A Makkhetesben mégis összejött ez a történelmi, de mindenképpen család-történeti találkozás. Kicsit más, mint a megszokott, kötetlen beszélgetéseink, és mégis izgalmas, hiszen utólag mindig különleges élmény rátekinteni a dolgainkra. A zene mindig is átjárta az otthonunkat, ahogyan a sport is elengedhetetlen dolog volt az életünkben. Innen indultunk. Gábor egy Zero Colával én egy pohár citromos vízzel nyitottam és bele is vágtunk a közepébe.

Mióta létezik a cégcsoport?

A cégalapítást megelőző munkálatok már 2006-ban megkezdődtek, ekkor még csak a postázó szolgáltatásunkkal “kopogtattunk” a megrendelők ajtaján, így mértük fel a piac méretét. Az Exclusive Group-ot működtető Kisfat Kft. 2009. szeptemberében alakult. Azóta folyamatosan bővítjük szolgáltatásainkat és megbízóink köre is folyamatosan növekszik.

A sport támogatása, valamint a művészeti élettel való kapcsolatotok is szembetűnő. Ez miért fontos? Vannak-e további terveitek ezen a területen?

Csapatunk tagjai magánemberként is elkötelezettek a sport és a művészet mellett. Van köztünk történelem tanár végzettségű kolléga, aki a mai napig aktívan tart előadásokat, illetve első osztályú RFC Csömör futsal-játékos is. Így teljesen egyértelmű volt, hogy lehetőségeinkhez mérten támogatni fogjuk a sportot és a kultúrát. Ezeket a támogatásokat tovább szeretnénk bővíteni a jövőben, támogatott szervezeteink köré pedig új támogatókat, partnereket bevonni. Úgy látjuk, hogy van igény a minőségi, egészséges programokra. Akkor miért ne támogatnánk mi is, teljes mellszélességgel?

A nagyon kedves pincérhölgy ekkor lépett újra asztalunkhoz, közben választottunk is. Testvérem egy lecsót kért, kicsit úgy éreztem, mintha otthon ültünk volna gyerekkorunkban a konyhában. Én borjúbécsit választottam tejfölös uborkasalátával.

Nagyon szerteágazó a cég profilja. Hogyan lehet összehangolni az egyes részterületeket?

A postázó szolgáltatásunk folyamán naponta találkoztunk a cégek “front-zónájában” dolgozó kollégáival. Rendszeresen hallottuk a különféle panaszokat a szervezéssel járó problémákról. A gördülékenység hiányáról, és az idő és energiagyilkos felesleges körökről. Legyen szó akár a takarításról, akár az irodai ügyintézésről, programszervezésről, vagy akár kreatív ötletekről, úgy éreztük, egyre több helyen lehet a megrendelőinknek szükségük ránk. Maximális kényelmet biztosít a megbízóinknak az a tény, hogy nem kell alkalmanként két-három vállalkozót megkeresniük, elég csupán hozzánk fordulni, és rendben lesz minden.

Honnan jött az ötlet, hogy jellemzően kiszervezett projekteket vállaljon el a cégcsoport?

Korábban is létezett, de manapság már akut probléma a megbízható, professzionális munkaerő hiánya. Elsősorban a fizikai munka területén jellemző a rengeteg betöltetlen álláshely. A cégek a saját feladataikkal kívánnak foglalkozni, nem pedig a nem relevánsakkal, így nagy terhet tudunk levenni a vállukról, ha mellettünk döntenek. Egyre többen fedezik fel, hogy ez mennyire jó és mennyire kifizetődő. Sőt, egyre több olyan feladattal keresnek meg minket, amely nem szerepel a portfóliónkban, mert tudják, ha mi valamit elvállalunk, azt a munkát el is végezzük.

Kiknek ajánlod az Exclusive Group szolgáltatásait?

Mindenkinek, aki nem azzal akarja tölteni a drága idejét, hogy munkaerő vagy alvállalkozó után “futkos”. Kimutatható és átlátható rendszerünknek köszönhetően, sokkal egyszerűbb az Exclusive Group-ot megbízni, mint naponta azon idegeskedni, hogy megérkezik-e a munkavállalónk, illetve, hogy milyen munkát végez.

Ekkor megérkeznek a mesés fogások. Gyors fotózás, hiszen a közösségi oldalon mindenképpen érdemes bemutatni a Makkhetes pazar kínálatát, és közös fotón amúgy is ritkán vagyunk láthatók. A kiposztolt képeinkhez fűzött kommentek között egyik kedves közös ismerősünk Han Solo és Chewbacca párosához hasonlított minket, ami mindenképpen rendhagyó dicséret, és Star Wars rajongóként mindenképpen megtisztelt minket. Ahogyan a Makkhetes is a jól ismert, nagyon megkedvelt és utánozhatatlan ízeivel!

Ha öt, vagy tíz év múlva beszélgetünk, mikor lennél elégedett?

Annak idején azt tűztük ki célul, hogy egy olyan brandet építsünk fel, amelyet minden vállalkozás ismer, és a feladatok kiszervezésénél minden esetben jól bevált alternatívaként működik. Ezen az úton járunk, de még messze a cél. Talán, ha ez sikerül öt-tíz éven belül, az nagyszerű lenne.

Milyen irányban terjeszkednél legszívesebben?

Szívem csücske mai napig a postázás. Azonban ez már “beállt” kereteken belül mozog. Egyre jobban fogy a levélpostai küldemény. A kreatívabb, design vonalon is nagy terveink vannak. Irodabelső dekorációink megkezdték hódítóútjaikat. De mondhatnám a csapatépítő programokat vagy akár a támogatott futsal-csapatunk (RFC Csömör) eredményességét. Nehéz kérdés, hiszen maga a csoport is sok területet fed le. És minden terület a mi gyermekünk. Mi minden gyermekünkből erős felnőttet szeretnénk faragni.

Tervezel-e nagyobb szabású kulturális rendezvényt?

Igen, 2018. október 4-én 18.00-kor kerül megrendezésre a II. Exclusive Group konferencia. Több üzleti előadó mellett zenei csemege is lesz a rendezvény. Minimum 50 meghívott vendéggel, amelyek között megtalálható lesz a kezdő, illetve a profi vállalkozó is. Nagy az érdeklődés, igyekszünk egy hangulatos, maradandó rendezvényt összehozni. A helyszín még nem került kiválasztásra. Ez nagyban függ a végleges létszámtól, illetve a helyszín atmoszférájától is. Lehet akár a Makkhetes is.

Létezik olyan, hogy álom-megbízás?

Igen, a hosszútávú, korrekt üzleti feltételek között megkötött megbízás minden esetben az. Pláne, ha hálás a “terület” és így a munkatársaink is örömmel végzik munkájukat. Számunkra, például, a Budawest irodaház ilyen. Minden munka más és más. A megbízóink nagyon széles spektrumról érkeznek, nincsen két egyforma eset vagy nap. Minden megbízó valamiért a kedvencünk.

Mennyire használjátok a közösségi médiát?

Szolgáltató cégként főleg a brandépítés a célunk, ennek fontos része a folyamatos kommunikáció. Igyekszünk segítségükre lenni a fiatal vállalkozóknak és mindazoknak is, akik nem tudják, hogy kihez forduljanak céges problémáikkal. Betekintést engedünk a munkáinkba és megismertetjük filozófiánkat. Nem elsődleges az értékesítés, hiszen így is folyamatosak a megkeresések.

Mennyire kihasználtak ma az irodaházak?

Az elmúlt években nagy erővel indultak újra az irodaház-építések. Úgy gondolom, hogy egyre több cég szeretne igényes környezetbe költözni, így mindenképpen hasznosak az új épületek. Jelenleg közel 95 %-os kihasználtsággal futnak az irodaházak, így mindenképpen jó, hogy bővül a kiadandó bérlemények négyzetméter száma. Nem beszélve arról, hogy örvendetes, hogy ez nem csak a Váci úti irodafolyosóra korlátozódik. És nem utolsó sorban, ez nekünk is újabb piacot jelent.

Gábor egy tejeskávét rendel lezárásként én pedig a presszó előtt egy sajttortát is. Ahogyan szinte már mindig, amikor itt vagyok. Kihagyhatatlan, és ezt minden egyes alkalommal újra és újra megállapítom.

Mennyire nehéz ma megbízható munkaerőt találni? Tényleg létezik a sokat emlegetett munkaerőhiány?

Nyugodt szívvel állíthatom, hiszen mindenkit érint, hogy ez manapság a legnagyobb kihívás. Sokan jelentkeznek munkára, aztán azzal a lendülettel el is tűnnek. Úgy gondolom, hogy nagyon kevés olyan munkavállaló van, aki valóban dolgozni akar. Nálunk ez elengedhetetlen. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megbecsüljük dolgozóinkat, de ehhez a megfelelő hozzáállásuk is szükséges. Még mindig vannak munkahelyek, ahova elég csak bejárni, és sajnos, ezt szeretné nagyon sok munkavállaló. Látni kell azonban, hogy ez idővel egyre kevésbé lesz jellemző. Aki ma dolgozni akar, az talál munkát, ha talpraesett, egész jó pozíciót is ki tud harcolni magának. De tény, hogy nagy a munkaerőhiány. Nagyon nagy erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy jó csapatot hozzunk össze.

Ebben a pillanatban melyik a cégcsoport legerősebb szegmense?

Ha egy évvel ezelőtt kapom ezt a kérdést, egyértelműen a postázást mondom. Mostanra azonban a takarítás átvette a vezetést. Mind a létszámban, mint pedig a megbízások számát tekintve. Szeretnénk ezt is tovább bővíteni. Szerencsére vannak lehetőségek, amelyeket igyekszünk maradéktalanul elvégezni.

Mit üzensz a Makkhetesnek?

Mindig is szerettem a klasszikus hangulatú éttermeket. Így mindenképpen azt üzenném, hogy így tovább! Finomak az ételek és remek az atmoszféra. Egy étteremnek, meglátásom szerint, erről kell szólnia.

Nem volt mindennapi találkozás. Ahogyan Han Solo és Chewbacca sem tartott hétköznapinak mondható meetingeket, mi sem. Jólesett az a másfél óra, amit Budán, a nyugalomban, a kellemes Makkhetesben töltöttünk. Bízom benne, hogy ha öt év múlva ugyanígy leülünk egy jót beszélgetni, ugyanilyen jókedvűen, mosolygósan látjuk majd a világ dolgait. Nagyon szépen köszönjük a személyzetnek az udvarias és barátságos fogadtatást!