Beszélgetések

Apukám 12 éven keresztül vezetett Solymáron egy konzervatív kört. Annyira sikeres volt, hogy egy idő után nem fértek be a vendégek, olyan sokan voltak. Mostanában a hasonló összejövetelekre nagy az igény. Ott van például a Ridikül szalon, vagy Férfiak klubja.

Itt is biztosan működnének szerintem a beszélgetős estek. Nagyon jó a kisugárzás, és a közönség is biztosan bekapcsolódna. Olyan telt házak lennének, hogy itt sem férnének be az érdeklődők, ebben biztos vagyok. A flamenco is nagyon izgalmas, megkockáztatom, hogy térrendezéssel még a tánc is beleférne. A közösségi média pedig nagyon gyorsan, hatványozottan bepörgetné. Érdekes, hogy mennyire tud segíteni, ha az ember okosan használja.

Nagyon nagy ereje van, bár egy kicsit tartok tőle. Már beszélgető robot is létezik. Sophiának hívják, teljesen lazán veszi a lapot, feldobja a labdát, és vissza is dobja, ha úgy alakul a szituáció, és ha kedve tartja, viccelődik. Az érzések azonban hiányoznak a robotokból. Most azon dolgoznak például, hogy ha van egy baleset, akkor gyorsan beszkennelik a sérültet, a beteget már készen várják, és akár sofőr nélküli kocsival viszik a kórházba. A testvérem mesélte, hogy már vannak olyan repülőterek, ahol robotok végzik a becsekkolást. Mintha megelevenedne a Mátrix világa.

A zenével és a tánccal egészen biztos vagyok, hogy nem tudnak majd mit kezdeni. Szerintem az az emberiség sajátja. És ez nagy szerencse. Ahogyan egy éttermet sem lehet robotizálni szerintem.

Megérkezik a limonádé, közben tovább tanulmányozzuk az étlapot. Zsófi elárulja, hogy nem nagy evő, hanem inkább a desszerteket kóstolná végig, de természetesen azért választottunk a főételek közül is. Zsófi mézes mustáros csirkemellet választott lyoni hagymával és burgonyafánkkal, én pedig parmezános csirkemellet ruccolás burgonyapürével, immáron nem először és bizonyára nem is utoljára.

Az én életemből a főzés abszolút hiányzik, szerintem később ez majd egy külön fejezet lesz.

Aki egész nap táncol, nehezen ér rá.

Sevillában voltam rákényszerítve utoljára, hogy magamnak főzzek. Gyerekkoromban természetes volt, hogy az étel odakerült az asztalra.

A gasztronómia nagyon nagy divat, szerte a világon. Itthon is nagyon jó irányba mennek a dolgok.

Általában az emberek ki vannak éhezve az igazi, kézzelfogható, emberközeli dolgokra.

A táncra, a zenére. Aki követi a pályafutásodat, pontosan láthatja, hogy mennyire elfoglalt vagy.

Júniusban és júliusban is nagyon sok előadás volt, augusztusban Lengyelországban lesz négy fellépésem. Édesanyámmal (Lippai Andrea, táncművész) is sokat „vendégszereplünk” különféle előadásokon.

A családi indíttatás neked minden bizonnyal nagyon megkönnyítette a pályádat.

Nekünk nagyon nem volt más választásunk. A minket körülvevő környezet már előre vetítette a pályánkat. Nekünk ez volt a természetese életforma.

Azt gondolom, a sikereknek ez volt a záloga.

Ez egy tökéletes alap, így nem az első téglától kell építkezni.

Mennyire fontos az improvizáció a táncban és az életben?

A táncban, ahhoz, hogy a felszabadult rögtönzésig eljussunk, nagyon sokat kell gyakorolni, hogy a mozdulatok, és a lüktetés, tényleg beépüljön, és az a saját „anyanyelvünk” legyen. Akkor tudunk rajta „beszélni”, egészen addig, csak „gügyögünk”. Nekem nagyon sokáig éppen ezért nem ment könnyen az improvizáció. Volt egy fal, amit át kellett törnöm!



Mennyit számítanak a társak a produkciókban?

Rengeteget, nagyon-nagyon sok múlik rajtuk. Fontos a támogató és szeretetteljes környezet. A teljes kitárulkozáshoz elengedhetetlen, hogy a háttér stabil legyen.

Naponta hány óra gyakorlásra van szüksége egy táncosnak?

A műkedvelőknek kevesebb, mint azoknak, akik tudatosan készülnek a pályára. A balett nagyon szigorú, a flamenco nem ennyire katonás. Én gyerekkoromtól fogva beletanultam a táncos életformába. Amikor kicsi voltam, édesanyám éppen gyerekeket tanított balettre. Így szinte minden óráján én is részt vettem. Később is abból állt a napom, hogy délelőtt iskola, utána ebéd, utána pedig estig táncórákra jártam.

Mintha egy élsportolóval beszélgetnék.

A sportolók legtöbbször egyesületi keretek között teszik a dolgukat. Egy táncosnak, ha nincs társulatnál, akkor magának kell mindent megteremtenie.

Hogyan választod ki a társaidat a produkciókhoz?

Spanyolországban és itthon is találtam társakat. Itthon olyan zenészek kértek fel a közös munkára, akik a kopogást külön hangszernek tartják. Antal Gáborékkal nemrégiben közös klipet készítettünk.

Na, ők hihetetlenül jól zenélnek! A legjobb választás! Nekik is nagyon drukkolok!

A közös munka nagyon izgalmas volt, a dobos Fekecs Ákossal felelgetünk a dal egyik részében.

Óriási! Nagyon-nagyon odavagyok a zenéjükért, először azt hittem, valami Sting koncertet hallok, amikor a Whirlt meghallottam! Nagyon drukkolok! Világsztárság a cél!

Az ilyen találkozásokra nagyon nyitott vagyok. A jazz pedig nagyon is flamenco-kompatibilis.

Szerintem jelen esetben akár az énekest is helyettesíti a táncos, ugyanis a vizuális világ nálad nagyon erős. Ebből mennyi a saját ötleted?

Én találom ki, hogy milyen ruhában legyek az előadásokon. Ez is hozzátartozik a műfajhoz. Az ember táncol, edzi magát, koreográfiákat talál ki, és emellett még számtalan dologra kell figyelnie. A koreográfiák megtervezésénél például mindig figyelembe kell venni a színpad méretét.

Mennyi időd van egy előadás előkészítésre, megtervezésre?

Nekem szinte mindig egy pályázat elnyerésével indul a dolog. Onnantól nagyon gyorsan kell megtalálni a helyszínt, kitalálni a teljes előadást. Általában két hónapom van rá, és ami a nagyon nagy szívfájdalmam, hogy sokszor csak a bemutató napján, vagy a premier előtti napon tudunk a helyszínen próbálni.

Ez így nagyon izgalmasan hangzik. Ez nagyon rövid idő. Szinte Mission Impossible.

Az én próbatermem otthon a pincében, nagyon kicsi helyiségben van. Amit ott kitalálok, azt kell később egy sokkal nagyobb térre adaptálni. Videókat és zenei alapokat küldök a zenészeknek és a helyszínen rakjuk össze a kész produkciót. Annyira jó lenne, ha egyszer lenne egy főpróba-hetünk.

Szerintem legalább egy fél évre lenne szükség.

Az előző évben négy premier-előadásom volt. Ez nagyon sűrű, az egész évet felölelte. A műfajnak és a koncentrált szervezettségnek is köszönhető, hogy ennyire gyorsan megoldjuk a dolgokat. Mégis, jó lenne, ha sokkal több időnk lenne mindenre. Idén a már elkészült premiereken dolgozom tovább.

Milyen ma a táncművészet helyzete Magyarországon?

A szakma nagyon várja, hogy elkészüljön a Nemzeti Táncszínház. Végre lenne saját otthonunk. Jelenleg különböző helyszíneket bérel a Színház, így sokkal nehezebb a dolgunk. Az új otthon a Millenáris Parkban lesz, ami egy nagyon jó energiájú terület. Volt ott egy fotózás, ahol flamenco ruhámban és sárga sisakban készültek rólam a képek, és természetesen „beauráztam” a teret! Amikor turnézunk, ott is mindig bejárom a helyszínt.

Izgulós vagy? Mire gondolsz tánc közben?

Nem vagyok izgulós, inkább valamilyen pozitív stresszt érzek előadások előtt. Közben pedig mindig mintha egy másodperccel a pillanat előtt járnék. Improvizáció terén pedig természetesen arra is van példa, hogy amikor például elvarázsol az énekesnő, akkor kérek tőle még egy versszakot, és csak később kezdem el a kopogást.

A kopogást metronómra gyakorlod?

Igen.

Ez nagyon nem lehet könnyű.

Ami nem könnyű, hogy a jobb és a bal láb is ugyanúgy szóljon. Közben a kezeddel és a szemeddel is mást csinálsz. Azt mondják, aki flamencozik, az soha nem lesz Alzheimer-kóros. A zenészektől persze én is elájulok. Akár Szirtes Edina Mókust, Cserta Balázst, vagy Antal Gábort nézzük, hihetetlen, hogy mire képesek. Mókusra egyszer egy vendég azt mondta, hogy mekkora rocker. Szerintem inkább rocker-angyal!

Táncosként szerintem nagyon nagy munka megtartani a feszültséget. Létezik holtpont előadás közben?

Nálam kialakult már a rutin, hogy a hatvan-hetven percet simán bírom. Azonban korábban létezett a holtpont, amikor is egy-egy nehezebb pillanatban átfordult valami bennem és utána minden ment tovább.

Milyen álmaid vannak? Álomelőadás? Álomhelyszín?

A Művészetek Palotájában szeretnék egy saját produkciót spanyol vendégtáncművészekkel, amit én álmodok meg. Szóló és közös táncok is lennének, és természetesen mindenkinek meg lenne a saját momentuma is. Azért a Müpában, mert flamenco együttest eddig oda még csak külföldről hívtak meg.

Ez min múlik?

Ehhez arra lenne szükségem, hogy annyi előadás és felkérés legyen a meglévő repertoáron lévő előadásainkból, hogy az egy olyan stabil hátteret jelentsen, hogy nagyobb dolgot álmodni, és azt létrehozni legyen idő és arra legyen keret. Jelenleg minden valami másnak a függvénye. Idén például ösztöndíjjal megyek a Flamenco Biennálére. Óriási esemény Spanyolországban, nagyon inspiráló környezetben. Valójában ott van az input.

Melyek a legfontosabb flamenco irányzatok?

Jelenleg létezik a nagyon erős modern és a kortárs flamenco irányzat. Emellett a hagyományőrzés is nagyon fontos. Az egész olyan, mint egy nagyon széles legyező, amit egyre tovább és tovább nyithatunk A Biennálén mindent megismerhet az ember. És egy kicsit vissza az álmokhoz! Spanyolországban is jó lenne egy saját előadás!

Mit javasolsz annak, aki a táncos pályát választja?

Minél előbb fontos a zene és a tánc tanulása, és a ritmus minél korábbi megismerése. Érdemes itthon alapozni, érdemes sok videót nézni és zenét hallgatni, és amennyiben van lehetőség, akkor érdemes kimenni egy-két kurzusra. Aki viszont elhatározta, hogy a flamencot választja, annak hosszabb időre is ki kell mennie tanulni Spanyolországba, hogy hiteles legyen. Mindkét népnek Nyilas a horoszkópja, így egészen biztosan van valami közös bennünk. Ott inkább az a felfogás, hogy éljünk, ez az első, és azért dolgozunk, hogy éljünk. Itthon dolgozunk, és ha szerencsénk van, élünk is. A tánccal kapcsolatban érdemes reális célokat kitűzni, hogy ne legyenek felesleges frusztrációink. Tizenévesen még megvan az esély, hogy hivatásos táncművész legyen valaki, negyvenöt évesen ezen elkezdeni görcsölni már nem jó. Ettől még táncolni, abban fejlődni, a műfajban kiteljesedni és azt teljes mértékben élvezni, lehet, sőt, csak nem szabad, hogy éppen a frusztráció legyen az élvezetnek az akadálya.

Megérkeznek a mesés fogások. Zsófia kisebb adagot kért, és természetesen a konyha éppen eltalálta az ideális mennyiséget. A Makkhetesben érdemes elidőzni a látványon is, valamint újra s újra megköszönni az udvarias kiszolgálást.

Aki pedig általánosságban szeretne a táncművészettel foglalkozni, annak azt mondanám, hogy nagyon-nagyon gondolja meg, és csak akkor álljon bele, ha valóban erre született, mert különben csak szenvedés lesz az egész.

Egész biztosan nehéz út.

Én szerencsére nem érzem magam annyira behatároltnak, hogy csak ez az egy út van. Azt is el tudom képzelni, hogyha másfelé terel az élet, ott is boldog leszek. Több lábat is építek, egyetemen tanulok, ezzel párhuzamosan végzek egy webdesigner tanfolyamot. Andragógia szakra járok, a hátteret ott megismerem, és valószínűleg sok helyen tudom majd alkalmazni a jövőben.

Jó dolog, ha több oldalról is lát az ember mindent, és ha tud sokszoros win-win szituációkat tud teremteni.

Zsófi csokitortát kér, és capuccinot, én újra sajttortát és egy presszókávét.

Akár spanyol gasztroestet is tarthatnánk itt, zenével!

Jó ötlet, akár egy nagyobb beszélgetős-est része is lehetne.

Még egy álom eszembe jutott. Szeretnék saját mikroportot a lábhangosításhoz! Ez a harisnya alatt van rögzítve, és egyszerre veszi mind a két lábat. Saját hangosítót és saját világosítót is szeretnék! És nagyon várom, hogy megjelenjen az Antal Gáborékkal közös klip, kíváncsi vagyok, hogyan működik majd a kopogás a zenében!

Én is nagyon kíváncsi vagyok!

A flamenco maga inspirálta Gábort a Storm Dance című dalra. A táncoló karmester című előadásunk is nagyon érdekes dolgokat vet fel, ugyanis nem csak a lábammal, hanem a kezemmel is irányítom a zenekart, éppen úgy, mint egy karmester.

Én mindenképpen csinálnék lemezt a helyetekben ezzel a felállással.

Megérkeznek a sütemények, a capuccino, és a kávé, együtt kértük, így hat igazán.

Az ének még kardinális kérdés, illetve az énekes személye. Ahhoz, hogy valaki autentikusan tudjon flamencot énekelni, oda kell születnie, vagy mindenképpen kell kint élnie. Nagyon drukkolok az Antal Gábor triós dolognak, és a táncszínháznak, mert nagyon gyorsan nagyon-nagyot lehetne ugrani!

Mi is nagyon drukkolunk!

A lendület egész biztosan hosszú-hosszú ideig tart. A szenvedély, a zenével való izgalmas kapcsolódási pontok, a táncoló karmester és a pozitív kisugárzás együtt jelentik a garanciát az újabb és újabb, izgalmasabbnál-izgalmasabb előadásokra. Ha pedig egyszer valamelyik Mission Impossible epizódban újra a flamenco lenne a háttér, vagy éppen a lepel egy másik cselekményszál előtt, akkor én biztosan Pirók Zsófiát hívnám táncolni.

További információ - zsofiapirok.com