Beszélgetések - Makk VII Vendéglő, Budapest


  • Fotó 1: Oláh Krisztián zongoraművész
  • Fotó 2: A leves klasszikus lábosban tálalva, kis csípőssel. Ízorgia minden tekintetben.
  • Fotó 3: A Montreux-i Jazz fesztivál 3. helyezettje, Junior Príma díjas, Gramofon- díjas zongoraművész
  • Fotó 4: Főételnek Krisztián harcsapaprikást választott kapros túrós csuszával, én pedig borjú bécsit petrezselymes burgonyával és tejfölös uborkasalátával.

Éppen csak elkezdtünk beszélgetni, amikor egy roppant csinos pincérhölgy lépett az asztalunkhoz, és Tavaszi Zöldborsólevest ajánlott. Nem mondhattunk nemet.

A Makk VII-essel hogyan „ismerkedtél” meg?

Az első élményeim még jóval a Bácsi Zolival közös Bor és Zongora estjeink előttről származnak. Egyszer erre jártam egy nyári estén és betévedtem a teraszra egy rántott sajtra. Nagyon szeretem a régi, megunhatatlan, klasszikus fogásokat. Később Bácsi Zoli felhívott, és örömmel újságolta, hogy megvan az új helyszínünk a Bor és Zongora estjeinkre. Kézműves borokat mutatunk be az ország minden tájáról, de érkeztek már a Felvidékről is és Arad-Ménesaljáról is borászok. Nem csupán borbemutatót tartunk, hanem a borfilozófia és a zenefilozófia áll a középpontban, komoly transzcendens és metafizikai tartalommal. Én a borokra reflektálok, akár egy Beethoven, vagy éppen egy Bartók darabbal. Egy testes vöröshöz például nagyon jól illik Brahms. Természetesen nem hiányozhatnak a jazz standardek sem.

Izgalmas játékot kínál ez az akár új műfajnak is tekinthető „Duó” formáció.

Egyértelműen új műfajnak tekinthető. A borásznak is egészen más szerepe van, mint egy hagyományos borkóstolónál. Az atmoszféra egészen más, kicsit a színházhoz áll közelebb. Begyakorolt ritmusa van az esteknek, míg az esték elején a borásznak van nagyobb szerepe, később a zongorista kerül előtérbe. Állandó közönségünk van, a projekt Zoli nappalijából indult, és a MOHA jazz-klubban nőtte ki magát, és most találta meg a tökéletes helyszínt. A közönség folyamatosan nő, érdemes feliratkozni a listánkra, ahonnan minden rendezvényről értesülhet a nagyérdemű. Jelenleg 40-50 fős a lista, de természetesen egyre bővül.

Érdemes lenne talán közös Bor és lemez kiadvánnyal jelentkezni!

Beleültetted a bogarat a fülembe. Egy borválogatás, nívós keretben egy lemezzel egészen jól mutatna.

A kézzelfoghatóság szerintem az egyik legfontosabb dolog. Ha pedig jazz, akkor külön örülhetünk a bakelit reneszánszának.

Pár évvel ezelőtt vettem bakelit lejátszót nagyon potom összegért, ma már a tripláját éri. És külön élmény az analóg lemezeket hallgatni, például Szakcsi Lakatos Robi hozzám jött át meghallgatni egy Svájcban kiadott lemezét, mert csak bakeliten volt meg neki, viszont lejátszóval nem rendelkezett. Amikor csak tehetem, bővítem a gyűjteményemet, a legnagyobbak lemezein újra és újra fel lehet fedezni zseniális dolgokat. Annak idején letöltögetés egészen másról szólt, egész diszkográfiákat szedtünk le, és csupán egy-két dalt hallgattunk meg. Viszont később meghallgattam a teljes albumokat, és nagyon érdekes dolgokat találtam.

A leves megérkezett. Klasszikus lábosban letakarva, kis csípőssel, valódi klasszikus, ha már a klasszikusoknál tartunk. Ízorgia minden tekintetben.

Az élőzene szerves egységet képezett annak idején a korabeli vendéglátással. Érdemes lenne talán ennek is megteremteni a reneszánszát.

Nagyon fontos az emberközeliség és a pozitív érzés. Ha megismer a pincér, ha ismerősök vesznek körül, sokkal jobban érzi magát az ember. Az improvizációs zene, vagy éppen a zenével való foglalkozás egyszerre fejleszti a szociális érzékenységet, a probléma-megoldó képességet. Én receptre felírnám mind a zenetanulást, mind magát a zenét. Itt a Makk VII-esben is látom a zene hatását, ezt a bizonyos varázslatot. Volt olyan alkalom, hogy minden egyes ember, olyan is, aki talán sohasem halott Beethoven szonátát, ugyanúgy részévé vált ennek a varázslatnak. És jó érzéssel tölt el, hogy a közönség egyre inkább megérti, és átveszi a jazz etikettet.

Jó lenne egy magyar jazz Grammy-díj!

Az amerikaiak nagyon kézben tartanak mindent. Az elérhetőség a lényeg. Bármikor felhívhatják őket, el tudnak menni könnyen játszani odakint. Az ottani hírnév pedig egyenes utat jelent az európai turnéhoz. Itthon talán nem is a zenészeket, hanem Budapestet kellene a középpontba állítani. Montreuxben a versenyen több napot is eltölthettem Al Jarreuval és Kurt Rosenwinkellel, valamint vezető jazz kiadók vezetőivel is találkoztam. Elmondtam nekik, hogy körülbelül hova sorolom be magam, és érdeklődtem, hogy miért nem tudok bekerülni nagy ügynökségekhez. Elmondták, hogy nagyon jó, amit csinálok, de Magyarország szürke folt. Van kontaktjuk a Müpához, a Zeneakadémiához, idehozzák a zenészeket, elszállásolják őket, fellépnek a koncerten és másnap mennek tovább. A nagy ügynökségek kapcsolatban vannak egymással, és egymással is megbeszélik, hogy mikor kit hova vigyenek.

Érdemes lenne itthon is sok-sok élőzenés helyet nyitni, hogy felkerüljünk a térképre. A magyar gasztronómiával karöltve csodát tehetnénk.

Érdemes lenne visszahozni azt a bizonyos klasszikus feelinget. Az emberközeliség a legfontosabb. Így egyben kerülne fel a térképre a teljes budapesti zenei kínálat. Itt a Makk VII-esben is nagyon érezhető az a bizonyos pozitív hangulat, ami egyszerűen nem engedi el a vendéget. Sok-sok hely egyszerre az egészet képes lenne felemelni. Valahol a kétezres évek elején egy kicsit elakadtunk, egyre kevesebb zenész áramlott nyugat felé, most is elsősorban azok vannak benne a körforgásban (Tony Lakatos, Roby Lakatos, Németh Ferenc), akik kiköltöztek. Azt látom, hogy nem mint magyarok futottak be, sőt, amikor hazajönnek, szinte külföldiként kezelik őket. A montreuxi fesztivál igazgatójától megkérdeztem, hogy mi lenne, ha küldenék egy e-mailt arról, hogy játszanék valahol. Megmutatta a telefonját, öt perce töltötte le az e-mailjeit, hatvannégy új email, csak az ügynökségektől, utána jön a több ötvenhat e-mail az önjelöltektől. Ha lenne egy magyar ügynökség, sokkal könnyebb dolgunk lenne. Akkor elkezdődhetne a cserefolyamat. Innen kimenne valaki egy hétre, onnan ide. Mathieu Jaton, a fesztivál igazgatója a magánemberek leveleit automatikusan áthelyezi egy mappába, csak az ügynökségek leveleit nyitja meg. Éppen úgy, mint a gasztronómiában, csak biztos beszállítókkal dolgoznak.

Ekkor érkezünk el a főételhez. Krisztián Harcsapaprikást választott kapros túrós csuszával, én pedig Borjú bécsit petrezselymes burgonyával és tejfölös uborkasalátával. Mintha megérezte volna a hely szelleme, hogy a biztos beszállítókról és a hibátlan alapanyagokról beszélgettünk. Természetesen az ízorgia folytatódott, és a zenefilozófia pedig gasztrofilozófiával is kiegészült.

Nagyon hosszú folyamat bekerülni a körforgásba.

Az idő ma szinte többet ér, mint a pénz. És egy ügynökséget felépíteni sok-sok idő. Nem nagyon van ideje az embereknek. Évről-évre, hónapról-hónapra egyre nehezebb társakat találni például közös gyakorláshoz. Én is sok helyen játszom, de a zenélés örömét mindig megtartottam. Sokan kiégnek a megélhetési hajszában.

Nagyon fontosak a társak.

Igen. A legfontosabb. Érdemes nem túlvállalnia magát az embernek, így megmarad a zene szeretete.

Lehet, hogy ez lesz az áttörés kulcsa. A „csak” zenélés. És a bátorság. Én nagyon optimista vagyok. Remek zenészekkel vagyunk körülvéve. A közönség felépítése talán a legfontosabb feladat.

Ha pedig egy hely rendelkezik számottevő közönséggel, akkor kötelessége a minőséget biztosítani. És a minél gyorsabb profit helyett érdemes a hosszú távú gondolkodást választani, és a minőségből sohasem lejjebb adni. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy a rövid távú haszon elhomályosítja a hosszú távú sikereket. És így középtávon be is következik a csőd. Az a hely hibázik, amelyik például komoly zenészek fellépéseit mondja le egy-egy nagy bevétellel kecsegtető privát rendezvény miatt. Sok helyet láttam meghalni a türelem hiányában.

A Makk VII-es szelleme megmaradt. Az a tanulság, hogyha a hely szellemét nem bántja senki, az a szellem rendes marad akár az idők végezetéig is.

Nagyon szeretem a Makk VII-est, már belépéskor érezni lehet a kedvességet, azt a bizonyos nagyon-nagyon fontos pozitív légkört. A teraszon itt is jól mutatna egy-egy élőzenés produkció. Annak idején a vendéglátós zenész külön szakma volt, mégpedig nagyon nehéz szakma. Ott minden tekintetben alkalmazkodni kell a közönséghez.

Az ember szívének „benne kell lennie” mind a zenében, mind az ételben.

Szoktam is mondani, hogy akivel nem ülnék le egy ebédet elkölteni, azt nem is hallgatnám meg. Az a jó, ha működik a pozitív oda-vissza hatás. Komoly zenekarok vezetői is nyilatkozzák, hogy sokszor hosszú évek múltán jönnek rá, hogy érdemes új társat vagy társakat választani. Először az ember mindig magában keresi a hibát. Amikor viszont megvan az új perspektíva, akkor összeáll a világ.

Sting zenéje nekem örök példa. Sokan el tudnák játszani, amit ő is játszik, azonban nem úgy.

A legnagyobbak a legnagyobb alázattal játszanak.

Nem mindegy, hogy két könyvnyi, vagy könyvtárnyi tudással mondjuk ugyanazt a két mondatot.

Nagyon jó példa. Észre lehet venni, hogy ki az, akinél megvan a könyvtár. A zene ha úgy kívánja, akkor meg kell enni a hangszert. És ha pedig csupán két hangot kell játszani, akkor azt is a legnagyobb alázattal kell tenni.

Budapest, mint a zene és a gasztronómia világhírű ékköve. Nem is hangzik rosszul.

A Makk VII-es jó példa arra, hogy miképpen is lehet évtizedeken keresztül megőrizni egy hely hírnevét. Pole-pozícióban van az ismertség miatt. Sokan, sok korszakból ismerik, és éppen olyan népszerű, mint évtizedekkel ezelőtt. A zenészek egyébként is ragaszkodnak helyekhez. Képes vagyok akár többet is utazni egy jó helyért. Az ismertség nagyon sokat számít. Minél jobban kötődöm valahová, minél jobban ismerem a pincért, a pultost, annál szívesebben lépek be az ajtón.

A roppant kedves és csinos pincérhölgy ekkor már a desszerttel érkezik. Túrógombócot választottunk a beszélgetés végére, természetesen tovább oldva az időközben kialakult kötetlen és pozitív hangulatot. Krisztián „helyszűkében” kicserélte egy presszókávéra a desszertet. Minden tekintetben el voltunk kápráztatva.

Morgan Freeman az „Isten nyomában” sorozat egyik epizódját a törzs-blueskocsmájából indította, bizonyára nem véletlenül.

A legfontosabb a személyes kötődés. Ahogyan a Makk VII-eshez is kialakult, szívesen jövök fel a párommal erre kirándulni, és akkor természetes, hogy ide jövünk ebédelni. Egy kicsit érdemes kikapcsolni a világból. Hasonló, mint amikor este, nyugalomban felteszek egy bakelit lemezt, kinyitok egy üveg bort, elfelejtem a telefont és megszűnik a rohanás.

Éppen úgy, ahogy itt. A rengeteg jó zenész pedig idővel szerintem meghódítja a nagyvilágot. Idő és munka kérdése.

Több befektetett munkával redukálni lehetne az időt.

Én akkor lennék boldog, ha azon versenyeznének a zenészeink, hogy kinek lesz több Grammy -díja!

Egymás sikerének fontos dolog örülni. Például nagyon örülök, hogy Balogh Tomi megy a Berklee-re, és tiszta szívből örülök neki. Egyre többen ismerhetnek meg minket, ahogyan ismerik apukámat (Oláh Kálmán jazz-zongoraművész), Szakcsit, Tzumot, Szabó Danit. Egyre erősebb lehet a kép. Zongora tekintetben talán erősebb a merítés, mint odakint. Jó érzés egyébként ilyen kellemes környezetben, ilyen hangulatban a jó zenésről és a jó zenészekről beszélgetni. Harcsapaprikást most ettem először, de most elgondolkodtam, hogy amikor feljövök vasárnap a párommal, akkor nem hagyom ki!

Az ebéd felejthetetlen. Mindenből éppen annyi, amennyire szükségünk van a tökéletes esszenciához. Oláh Krisztiánt legközelebb április 17-én hallhatja a közönség a Makk VII-esben a Bácsi Zoltánnal közös Bor és Zongora esten.