Beszélgetések

Ha nehezen tudok egy étteremben választani, mindig eszembe jut amikor életemben először voltam Erdélyben, a rendszerváltás után, akkor ott nem volt étlap, a pincér közölte, hogy van leves, flekken és saláta. Pont. Ehhez képest most már nagyon más a világ.

Érdemes lenne valamikor a közeljövőben közönség előtt beszélgetni, több művészeti ágból meghívott vendégekkel!

Mivel például az írók általában rejtetten élnek, nagyon kíváncsi lehet rájuk a közönség.

A leves nagyon gyorsan megérkezik. A szokásos felfrissülés garantált.

Jó választás volt a gyümölcsleves.

Mint mindig. A rengeteg munka mindig is jellemző volt rád. A Bartók műsor mellett min dolgozol még most?

Ebben az évben a Bartók mellett még egy lemezzel jelentkezünk, folytatjuk a nagysikerű Jazzkívánságműsor sorozatot, de most csak magyar dalokat dolgozunk fel, és a Trió énekese Falusi Mariann lesz. A hangszerelést még nem kezdtem el, de a fejemben már hónapok óta folyik a munka.

Nálad most éppen vetés van. Mennyi ideig tart a vetés és az aratás? Van-e a különbség az időtartamban?

Igen, a vetéskor új anyagokat készítünk, aratáskor meg koncertezünk. Egy-egy év általában a kettő váltakozása. Ez néha kicsit összecsúszik: idén nyáron sokkal kevesebb fesztiválon játszunk, mint tavaly, de ősszel és télen ugye már két lemezbemutatónk is lesz.

Lehet még ennél is magasabbra tenni a lécet? Szinte követhetetlen a pályád, ahogyan egyre és egyre magasabbra építesz mindent.

A léc mindig egyre magasabbara kerül, mivel folyamatosan fejlődni szeretnénk így mindig ki kell lépni a komfortzónánkból. Ez embert próbáló dolog, de szerintem csak így van értelme bárminek is.
A Beethoven műsor három éve készült, és sokkal nagyobb feladat volt, mint az addigiak, hisz komolyzenét jazzben játszani nagyon csúszós terep.
Szerencsére a közönség imádja ezt a műsort.
A Bartók talán még nehezebb lesz. A Zeneakadémián például ő avatta fel a nagytermet, nagyon furcsa érzés lesz utána játszani. Ő szigorúan ragaszkodott a hangról-hangra dolgokhoz, hogy minden pontosan úgy és abban a tempóban szólaljon meg, ahogy a kottában írva van. Nem tudom mit mondana most.

Szerintem örülne.

Megváltozott volna? Csak remélni tudom. Van erről egy történet, amikor New Yorkban egy Walt Disney filmről kivitte a fiát, mert a kísérőzenének használt klasszikus zenei műből a rendező kihagyott egy részt, és őt ez annyira felháborította, hogy azonnal elhagyták a mozit.

Szerintem nagyon közel hozzátok majd a közönséghez a Bartók-életművet.

Nagyon remélem, mert ez a célunk. Az érdeklődés óriási, a szeptember 21-i zeneakadémiai koncertünkre már elkelt a jegyek több, mint fele.
Az M5 csatorna nemrég készített velem egy kisfilmet a Bartók Emlékházban, ahol Bartók zsebmetronómját mutattam be, jó volt látni a sok érdeklődő pozitív visszajelzést a közönség részéről.

A jazz hasonló. A Jazzynek is köszönhetően a jazz egyre nagyobb tömegekhez jut el.

A Jazzy fesztiválon az Earth Wind And Fire előtt játszunk majd!

Pazar! Nem kis energiabombára számíthatunk majd. Dehát ez nem is csoda azoknak, akik ismerik a pályafutásodat! Az emberközeliség nálatok mindig kézzel és füllel tapintható volt.

Mindig ezt nyilatkozom, és itt is elmondom, hogy nekünk nagyon fontos a közönségünk, az, hogy még, ha Bartókot is játszunk, ami nem könnyű zene, mégis úgy tegyük, hogy ők szeressék azt. És lehet úgy.

Azt látom, hogy sok klasszikus és jazz-zenész az iskolai évek alatt eltávolodik az emberektől. A megszerzett diploma által felsőbb kasztban lévőnek képzelik magukat, ami rendkívül ártalmas, leginkább nekik, mert természetellenes és értelmetlen.
Aztán, ha a közönség nem jár a koncertjeikre ezt gyönyörűen meg lehet magyarázni intellektuálisan, hogy „a szegény pórnép erre még nem érett”.
Ez szerintem súlyos tévedés. Akik képesek ezt a gondolkodást megváltoztatni, azok nyernek. Van egy beidegződés, ami a kommunizmusból maradt itt talán, hogy mindig valaki mástól várjuk, hogy helyettünk megoldja a dolgokat.

Én ezt hívom „nem felnőtt” társadalmi attitűdnek.

Sokszor olvasom például a Facebookon, hogy abszolút ismeretlen zenészek panaszkodnak, hogy nem hívják őket koncerthelyek játszani. De kik? Kinek kéne őket elhívni? És miért? Az, hogy nagyon tehetségesek és jól is játszanak az még ehhez nem elég. Attól még nem lesz közönség azokon a helyeken. A művésznek kell először lépni, és olyat alkotni, ami értékes, érdekes, egyéni vagy magasan átlag feletti és ezáltal közönséget vonz. Ha ez megvan, hívni fogják.
Rengeteg munka és 10 év után nekünk a tavalyi év elhozta az áttörést.
Volt decemberben egy szülinapi koncert a MOM-ban hatszáz nézővel, majd a januárban a Vigadó ötszáz vendéggel, májusban újra MOM ötszáz érdeklődővel, szeptemberre a nyolcszázötvenes Zeneakadémia fele elfogyott, és decemberben lesz a MOM-ban Jazzkívánságműsor Magyarul Falusi Mariannal, egészen biztosan táblás házzal.
Szerencsére jópár magyar jazzcsapat vonz ennyi vagy még több nézőt, de valahogy azt látom, hogy a közvélekedés még mindig az, hogy csak néhány ember jár jazz-koncertekre, pedig ez nem rég így van.

Érkezik a főétel. A látvány már önmagában garantálja az ízorgiát.

Jó lenne, ha megváltozna az attitűd, nem tudom, hogy például a kulturális kormányzat tisztában van-e vele, hogy milyen súlya van ma a jazznek hazánkban. Bízom benne, hogy a sok sikeres példa idővel átüti a „gipszkartont.”

Sokan mondják nekem is, hogy szélmalomharc, de nem az. Egyáltalán nem az.

A hosszú távú dolog fog működni. Az irány és a tények jók, csak a köztudatban lévő helyzet nem tökéletes.

A jazz kifejezésen lévő port kell letörölnünk!

Igen, de emellett a kulturális támogatásokat is másképp osztanám. Annak adnék akár nagyon sokat, aki valóban kőkeményen beleteszi a munkáját az épp aktuális projektbe. Elborzasztó volt átélni tavaly, egy vidéki művházban, hogy a pályázati pénzből finanszírozott koncertünkön szinte senki nem volt, mert a szervezők abban a tudatban, hogy megvan a pénz, nulla munkát és reklámot tettek a szervezésbe. Az ilyen támogatásnak semmi értelme, sőt kifejezetten káros.

A piaci alapú működés nagyon megedzi az embert. Nagyon nagy nyomás alatt egy idő után megtanul jól dönteni az ember. Mindennel szembe kell nézni!

Amióta saját szervezésű nagykoncerteket rendezünk, azóta mi is szembesülünk ezzel. Az elején még bennem is felmerült, hogy „nehogy már nekem fizetni kelljen a teremért”. Majd idővel beláttuk, hogy ez így működik, és igen volt olyan koncert, amelyet a telt ház ellenére anyagilag bebuktunk, mert alaphibákat vétettünk. Tanultunk a dologból.

Idővel egyre rutinosabb lesz az ember.

Mondhatja egy zenész, hogy nem az ő dolga. Ez valóban így van, és nagyon kevesek jutnak el abba a magasságba, ahol ezzel nekik már nem kell foglalkozni, mert a stábjuk mindent megold. Stingnek valószínűleg már nincs ilyenekre gondja!

Nekem tetszik az új lemeze, a kritikák ellenére. Nekem nagyon bejön.

Én még nem hallottam.

Napsütésben zseniális, hátradőlős.

Sting elképesztő. Gondolj bele! Milyen bátorság! Mondhatjuk, hogy Sting, aki a jazzista sztárokhoz képest egy full amatőr basszusgitáros maga mellé hívja Branford Marsalist, Kenny Kirklandet, Manu Katchét! Ehhez nagyon nagy bátorság kell! A bátorság mellett persze sok minden kell a sikerhez, és önmagában a tudás sem elég. Hány briliáns zenészt hall az ember, akitől megöli az unalom. Fontos, hogy egy művésznek legyen egyénisége, kisugárzása. Aki zenét tanul, ott az iskolás évek sokszor eltorzítják a dolog eredendő indíttatását, ami nem más mint, hogy meghalok a szomorúságtól, vagy kicsattanok az örömtől, és énekelnem, dobolnom, zenélnem kell, hogy mindezt kiadjam magamból. A tanult zenészeknél ez gyakran elveszik, pedig különböző diplomákkal elmondhatják magukról, hogy tudnak mindent.

Az önazonosság nagyon fontos.

Rendkívül fontos. A közönség rögtön megérzi a hamisságot. Ha vicces vagy viccelj, ha gátlásos vagy, félsz, ne próbálj görcsösen laza lenni. Vállald fel aki vagy! Én mindig őszinte vagyok a közönségünkkel, ha izgulok elmondom, és többször állítottam már le dalt, mert menthetetlenül elvesztünk benne, bevallottam, jót nevettünk és újrakezdtük.

Sinead O' Connor például nem is konferált. Megköszönte, bemondta, és minden olyan volt, amilyen ő maga. Ami nekem még nagyon tetszik, hogy Sting vagy Peter Gabriel méltósággal tud megöregedni. Önazonos.

Ha valakinek tényleg nincsen érzéke az önmenedzseléshez, akkor már egy lépcső, ha felismeri. Csak akkor működik enélkül, ha annyira, de annyira jó vagy, hogy ezekkel a dolgokkal nem kell foglalkoznod. Itthon látjuk, hogy menyi jó van, de annál is sokkal több kell. Hodek Dávid öccsét tudom mondani, Hodek Áront, aki hétévesen konkrétan világsztár a basszusgitáros körökben. Többszázezres nézettsége van, Los Angelesben ráköszöntek az utcán. Komáromból a kis Hodeket ismerik az egész világon. Sok csodagyereket ismerünk, de ha az ember nem annyira csodagyerek, akkor nem lehet megspórolni a fent említetteket. Meg kell tenni a lépéseket.

A személyiség nagyon, de nagyon fontos.

Az a furcsa, hogy ezzel egyáltalán nem, vagy nagyon keveset foglalkoznak a zeneiskolákban. Csak a hangszer és az elmélet van fókuszban. De hát a mostani tanároknak sem tanított ilyet senki, nem bánthatjuk őket e miatt.

Két presszókávét kérünk a végére, Péter duplapresszót!

Az önbizalom a legfontosabb. Ugyanúgy alap, mint a hangszeres tudás.

Kimondva egyszerűen hangzik, de sok munka, mire meglesz. Mármint az önbizalom. Ami nem azt jelenti, hogy onnantól nincs kétség és bizonytalanság. Van, csak egészséges mértékben. Mindenki egyre ismertebb és sikeresebb akar lenni, de belül ehhez meg kell érni. Kristálytisztán tudom, hogy a szeptemberi Bartók-koncert nagyon nagy állomás lesz a karrierünkben. Nagyon, de nagyon oda kell tennünk magunkat, mert nincs más választásunk. Ott csak jól lehet játszani, ami nem könnyű tudat.

Nálad a játékkal párhuzamosan elmúlik a nyomás?

A 2014-es Müpa koncertünk előtt egyáltalán nem izgultam. Nagykoncertnél az volt az első ilyen alkalom, furcsa is volt. Persze az is benne van a pakliban, hogy sokszor nincs is miért izgulnunk, hisz bebiztosítunk mindent amit lehet. Fantasztikusak a társaim, zseniális muzsikusok és nagyszerű emberek. (Fonay Tibor és Gálfi Attila). Tudom, hogy számíthatok rájuk. Fél éve dolgozunk a Bartók-műsoron, júliusban lesz a lemezfelvétel, szeptemberben pedig a koncert. Mire odajutunk nagyon fogjuk tudni a műsort.

Kívülről pedig nagyon lazának látszik minden.

Rengeteget készülünk. A próbákra is pontosan érkezünk, és dolgozunk, és azzal dolgozunk, ami fontos. Talán éppen ez a lényeg. A rend és a nyugalom. Nálunk nagyon rendben van a háttér. Jó lenne tanítani ezeket a dolgokat. De ki tanítsa? A tanárok a régi rendszer szerint dolgoznak. Először a tanárokat kellene kiképezni! De kikkel? Külföldi tanárokkal? Lehet!

Beethoven, Bartók. És Sárik Péter. A beszélgetés itt véget ér, de egészen biztosan folytatjuk a jövőben, terveink szerint közönség előtt, további vendégekkel, a megszokott felszabadult magabiztossággal. Addig pedig érdemes ellátogatni a Sárik Péter Trió koncertjeire, és tapsolni, és nevetni, és a zenekarral együtt énekelni!